Távmunka: itt a családbarát és hatékony munkavégzés ideje!

Gondolta volna, hogy fókuszáltabb és hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé a távmunka?   

A Magyar Távmunka Szövetség 2016. szeptember 29-én megrendezésre került XV. Szakmai Műhelyén dr. Forgács Tamás, a Szövetség elnöke ismertette legfrissebb kutatásuk eredményeit. Az eseményen Mészáros Péter, az ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatója jóvoltából pedig a vállalat távmunka gyakorlatába is betekintést nyerhettek az érdeklődők. 

 

Kevésbé zavarják meg munkánkat, hosszabbak a fókuszált munkaszakaszok, érdekes módon különösen igaz ez a vezetői pozícióban dolgozó személyek munkájára – derül ki a felmérésből. De miért is úttörő a kutatás?

 

A Magyar Távmunka Szövetség célja a távmunka minél szélesebb körben való elfogadtatása hazánkban. A távmunka, mint ismeretes, kifejezetten családbarát munkavégzést tesz lehetővé, jelen kutatással pedig elsőként tudták pontosan mérhetővé tenni és számszerűsíteni a távmunkában történő munkavégzés további előnyeit.  Az egybefüggő, megszakítás nélküli munkaszakaszok hossza szinte duplájára emelkedett távmunkában, továbbá, míg az irodában átlag napi 27 perc volt a nem konkrét munkavégzéssel eltöltött idő, ez távmunkában 16 percre csökkent.

 

Magyarországon jelenleg mindössze a munkavállalók 3%-a dolgozik távmunkában, annak ellenére, hogy az Ipsos felmérése szerint 37%-uk szívesen dolgozna így. Nyugat-Európában és az USA-ban ez a szám jóval 10% felett van, így van hova felzárkózni.

 

IMG_0657

Mészáros Péter valóban hisz a távmunka szervezeti hatékonyságában, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az ELMŰ-ÉMÁSZ-nál minden 5. munkavállaló jelenleg is otthonról dolgozik. Úgy véli, megfelelő körülmények biztosításával a telephelyen kívüli munkavégzés során is ugyanolyan teljes értékű feladatvégzést lehetséges megvalósítani. A napi kapcsolattartásnak köszönhetően a távmunkában dolgozó kollégák pedig továbbra is aktívan részesei a szervezeti működésnek. Az elmúlt 4 év tapasztalata rengeteg pozitív példát mutat, melyek az eseményen is ismertetésre kerültek. Számos édesanya szülés után a távmunkának köszönhetően tudott ismételten elhelyezkedni, vagy az otthonról dolgozás mellett tudta támogatni gyermekét az iskolakezdés alatt. „A családban aktívabban tud részt venni az ember és nagyon sok időt spórol az utazással.” – osztotta meg az egyik anyuka. A vállalatnál középvezetői szinten is megerősítették, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt eredményez, amennyiben biztosítják ezt a lehetőséget munkavállalóik számára, sőt, mivel a munkavállalók értékelik és megbecsülik ezt a lehetőséget, a fluktuáció mértéke is jelentősen csökken.

 

Mészáros Péter úgy látja, elsősorban a vállalatvezetők feladata, hogy felkarolják és támogassák a távmunka bevezetését és határozottan bíztat minden vállalatvezetőt arra, hogy minél hamarabb tegyen ilyen irányú lépéseket.  Erre egyébként kitűnő alkalom a jelen kutatásba való becsatlakozás is.

 

A Magyar Távmunka Szövetség jelen kutatási adatainak mérésében egy munkaidő-, feladat és projektelemző szolgáltatás van segítségére. A JC360, innováció díjas magyar informatikai fejlesztés jóvoltából a munkavégzés mérése és dokumentálása a munkavégzés helyétől és idejétől függetlenül lehetséges a vállalatok számára.  Az irodán kívüli  feladatvégzés ezáltal ugyanolyan szinten mérhető, mint az irodai munkavégzés, mely a teljesítményértékeléshez objektív és könnyen elemezhető adatokat nyújt, valamint a távmunka biztonságos bevezetését teszi lehetővé.

 

A kutatásba most minden szervezet ingyenesen beregisztrálhat saját eredményeinek lemérése és kiértékelése céljából. Jelentkezzen a kutatásba a kutatas@tavmunka.org e-mail címen!

 

A tanulmány itt olvasható: http://tavmunka.org/szm/MTMSZ_kutatas_2016.pdf