Távmunka és a mobil munkavállalók

Szabadúszó, aki többféle mobil eszközön, rugalmasan dolgozik – a Leitz mobil munkavállalókkal foglalkozó tanulmánysorozatának frissen közzétett első része így látja a közeljövő képzett munkavállalóit.

Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország 800 cégvezetőjét kérdezték arról, hogyan látják a munka világát.

Nehezen mérhető

A kutatás eredményei alapján a munkavállalók ötöde nem végez semmilyen munkát az irodán kívül, a másik végletet jelentő ötödük viszont legalább feladatainak felét máshol teljesíti. A Forrester kutatása nem véletlenül nevezi a munkavállalók 29%-át bárhol, bármikor bevethetőnek – a Leitz előrejelzése szerint 2020-ra ez a szám már az összes munkavállaló felére igaz lesz. Hasonló a magyar helyzet is Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke szerint, bár konkrét adataik nincsenek a hazánkban távmunkát végzőkről. Néhány éve a Központi Statisztikai Hivatal sem méri a számukat, ennek oka a definícióban rejlő nehézség lehet. – Tágabban értelmezve mindenki végez távmunkát, akinek van otthon notebookja és internet-hozzáférése, valamint az okostelefonján is tudja olvasni a céges levelezését. Lehet ezt a definíciót szűkíteni, kérdés, hogy meddig érdemes – vélekedik.

Az tény, hogy vannak a távmunka kultúrájában nálunk előrébb járó országok, mint Anglia vagy Franciaország, de biztosan nő az ilyen módban tevékenykedők száma is.  Mindennek két oka van: üzletileg is egyre népszerűbb ez a modell, illetve a szolgáltatószektor is egyre szélesedik.

Motiválhat is

Egyes ágazatokra jobban jellemző az irodán kívüli munka, mint másokra: a Magyar Távmunka Szövetség elnöke szerint az informatikusok, a pénzügyi szektorban dolgozók és általánosságban véve a menedzserek jellemzője, hogy távmunkában dolgoznak.

– Ez a lehetőség akkor merül fel, ha az adott munka mérhető, ellenőrizhető. Általában a magasabb munkabérűek végeznek távmunkát, őket az eredményeiken keresztül mérik, ezért is nagyobb feléjük a bizalom – vélekedik Forgács Tamás. A dolgozó szabadabban tud dolgozni, a munkáltató számára pedig motivációs eszköz is lehet a szabad idő- és  helyválasztással végzett munka, ráadásul ez a munkaszervezési módszer feltételezi az átgondolt folyamatok meglétét is a cégnél.

A telefon kockázat

A magyar munkavállalók 70 százaléka nyitott a távmunkára.

A munka világát a sokszor saját tulajdonban levő hordozható eszközök evolúciója napról napra alakítja a tanulmány szerint. Az okostelefonokhoz és a tabletekhez tízszer hamarabb szoktunk hozzá, mint a PC-khez, és folyamatosan újabb eszközökhöz nyúlunk, melyekkel aktív internetkapcsolatra van szükségünk.
Tavaly 48 millió wifi-hotspot segítette ebben az embereket világszerte, de három év múlva már 350 millióra nőhet ez a szám az iPass felmérése szerint. Ráadásul 2020-ra 15 ezer repülőgépen is lesz hotspot, hogy még ritkábban kerüljünk offline üzemmódba.

A saját eszközök használata Forgács szerint nem jellemző hazánkban, mivel nagy kockázatot jelentenek, miközben egy céges laptop beszerzése nem nagy teher. Inkább a jellemzően saját okostelefonok jelenthetnek kockázatot, mivel ezekről a céges leveleket, adott esetben fájlokat is elérhetik a dolgozók.

Kapcsolódó anyagok

 

Forrás: Metropol.hu